top of page

A műtőajtóból telefonáló beteg

1 éve történt:

Ijedten telefonált egy páciens, akit régebben egyszer kezeltem, hogy ott áll egy műtő ajtajában, ahová mindjárt beviszik, de nem tudnék-e mondani egy olyan kórházat, ahol altatásban végzik a mandulatályog felvágását, mert azt mondták neki, hogy azt nem lehet rendesen érzésteleníteni, viszont altatásra nincs mód.

Mondtam, hogy ilyen tanácsot nem tudok adni, viszont megnézném a torkát, mielőtt felvágják, mert a hangja alapján kizártnak tartom, hogy tályog van a mandulája környékén. Először kicsit hitetlenkedett, de mivel már bízott bennem régről, és nagyon hajtogattam, hogy aligha van szükség arra a műtétre, mert akkor már nem tudna ilyen szép tisztán beszélni, aláírta, és rögtön eljött.

Mandulagyulladása valóban volt, sőt egy közepes méretű beszűrődés is látható volt az egyik oldalon, de gennygyülem, tályog egyértelműen nem.

Felírtam neki egy közepesen erős antibiotikumot, melyet bevett 10 napon át, és nyom nélkül gyógyult.

Ennyit arról, mikor azt mondják a betegnek, hogy ezt vagy azt a műtétet azonnal el KELL végezni, különben meghal. (Persze ilyen is van, de ha valaki nagyon kétkedik benne, érdemes lehet kérni még egy véleményt.)

Ha ezt a műtétet elvégezték volna, a páciens ugyan elmondaná, hogy milyen elviselhetetlen fájdalommal járt a beavatkozás és a következő napok, de úgy gondolná, és terjesztené, hogy megmentették vele az életét.


1,166 views0 comments

Recent Posts

See All
bottom of page